A funkcionális bélbetegségek közül a leggyakoribb megbetegedés az irritabilis bél szindroma, mely jellemzően hasmenéssel vagy székszorulással és bal alhasi görcsös fájdalmakkal jár.
1. A funkcionális gyomor-bél rendszeri megbetegedések rendkívül gyakoriak. Bár a betegek életét nem veszélyeztetik, súlyos panaszokat okozhatnak, nagymértékben igénybe veszik az egészségügyi diagnosztikai apparátust, s a többnyire csak kevéssé hatásos kezelések megterhelik az egészségügyi költségvetést. Ez aláhúzza a racionális és hatásos kezelés fontosságát.
2. A betegség legtöbbször multifaktoriális eredetű, patogenezisét még nem sikerült részleteiben tisztázni.
3. A szakmai ajánlások alapján a kivizsgálás fő elemei a laboratóriumi vizsgálat (elsősorban vérkép, süllyedés és C-reaktív protein), a hasi ultrahang és a kolonoszkópia (vastagbéltükrözés) valamint a széklet vér és széklet calprotectin vizsgálat, melyek jellemzően mind negatív eredményűek.
4. Kuratív terápia jelenleg nem áll rendelkezésre, meg kell elégednünk a tünetek mérséklésével.
Mind az általános orvosi, mind a gasztroenterológiai szakorvosi gyakorlatban fontos helyet foglalnak el az irritábilis bél szindróma (IBS) és az emésztőrendszer más, úgynevezett funkcionális zavarai. Tekintettel a korlátozott anyagi forrásokra, a nagyszámú beteg kezelésében lehetőség szerint a gazdaságossági szempontokat is figyelembe kell venni. A költséghatékonyság szem előtt tartása azonban nem azt jelenti, hogy az életet nem veszélyeztető betegség kivizsgálása és kezelése mellőzhető, hanem csak azt, hogy gondosan mérlegelni kell a költség/haszon arányt. Nem szabad kritikátlanul ismételni a vizsgálatokat pusztán abból a megfontolásból, hogy hátha korábban elnéztek valamit, és kerülendő a költséges műszeres vizsgálatok mérlegelés nélküli alkalmazása is.
Az innovatív, vizsgálatok által igazolt hatású kezelési eljárások is hasonló kritériumok szerint alkalmazhatók. Nem szabad azonban eleve kizárni a mérlegelésből a hatásos, de drága kezelési módokat. Az értékelésben figyelembe kell venni, miben korlátozzák a tünetek a beteget, és csökkentik-e a munkaképességét.
Az irritábilis bél szindróma (továbbiakban IBS), amely mind a családorvosi, mind pedig a szakorvosi rendelők leggyakoribb gasztroenterológiai diagnózisa hazánkban és az iparilag fejlett országokban egyaránt. Bár pontos hazai adatok az IBS prevalenciájáról nem ismeretesek, amerikai adatok szerint a családorvosi rendeléseken, illetve a gasztroenterológiai szakambulanciákon megjelenő betegek aránya eléri a 12, illetve 28%-ot. Ha ráadásul még azt is számításba vesszük, hogy a funkcionális gasztroenterológiai betegségek egyrészt véglegesen nem gyógyíthatók, másrészt intermittáló lefolyásúak – tehát az átmeneti tünetmentes vagy viszonylag tünetszegény állapotokat követően a panaszok általában ismét kiújulnak –, akkor érthető, hogy ez a betegcsoport már-már elviselhetetlen terhet ró az amúgy is túlterhelt egészségügyi ellátó rendszerekre. Az IBS és általában a funkcionális gasztroenterológiai betegségek ellátásában – családorvosi, szakorvosi, kórházi vagy klinikai ellátó intézményben egyaránt – a legfontosabb szempont a gazdaságosság kell hogy legyen. Való igaz: az orvosok (a hazai kollégák is) leggyakrabban azt a hibát követik el, hogy – részben a betegek követelésének eleget téve – ezekben az esetekben kritikátlanul ismétlik a szokványos belgyógyászati vizsgálatokat (endoszkópia, laboratóriumi vizsgálatok, CT, MR stb.), ahelyett hogy kockázatfelmérést követően a beteg kezelésével és a tünetek enyhítésével foglalkoznának.
